Gyönyörű őszi nap volt, és Kaskó már egy ideje az ablakpárkányon gubbasztott és félt. Nem, nem magasságtól, dehogy, hiszen tudjátok, hogy Kaskó Haravara Birodalom szelleme és a szellemek nem félnek a magasságtól. Jobban mondva, egyesek mégis, mert például Maró szellem annyira félt a magasságtól, hogy repülni se tudott. Így hát ő lett a vonatok szelleme Haravarában – na de, róla majd máskor mesélünk.

          Kaskó Maxiért aggódott, akit az ablak mögül tartott szemmel. Maxi ugyanis már hosszú percek óta csak fel-alá járkált, leült az ágyra, felállt, megint járkált, morgott, aztán fejre állt és még úgyis morgott.

Kaskó már nem bírta nézni, berepült az ablakon, ahogy azt a szellemek szokták.

„Maxi“, szólalt meg óvatosan Kaskó.

„Aztamindenit“, kiáltott fel Maxi, és a földre esett, szerencsére egyenesen a hátsójára.

„Bocsánat,“ restellte Kaskó.

„Kaskó, te mit csinálsz itt?“ Maxi nem értette.

„Félek“, bökte ki Kaskó.

„Igen“?

„Igen.“

„És ezért azt akarod, hogy én is féljek?“ állt fel a földről Maxi és egy kicsit nyújtózkodott.

„Nem, én miattad aggódom.“

„Miattam?“

„Igen,“ erősítette meg Kaskó.

„Miért kellene értem aggódni?“, csóválta a fejét Maxi, és újra tornázni kezdett és fel-alá járkált a szobában.

„Már egy ideje figyellek, és kissé furán viselkedsz,“ ült le Kaskó a kanapéra, mint egy igazi terapeuta.

„Ennyire látszik?“

„Természetesen.“

„Mert nekem végem van,“ állt meg Maxi, kinyitotta az ablakot és mélyre szívta a friss levegőt.

„Mi történt?“ kérdezte Kaskó.

„Maja.“

„Mi van vele?“ Ijedt meg ezúttal Kaskó.

„Holnap van a születésnapja!“

„Hogy micsodaaa?!“ Kaskó három méter magasra repült, és ha történetesen nem szellem, bizonyára a mennyeztbe ütközik.

„Születésnapja van és nem készítettem neki ajándékot“.

„Akkor menjünk az üzletbe és vegyünk valamit,“ javasolta Kaskó, repülésre készen.

„Mi Majával megegyeztünk, hogy nem vásárolunk egymásnak ajándékot, hanem meglepetést készítünk a másik születésnapjára,“ tette hozzá Maxi szomorúan.

„Á, ez nagyszerű!“ ragyogott fel Kaskó szeme.

„Nagyszerű akkor lenne, ha volna ötletem.“

„És nincs?“ nézett Kaskó értetlenül Maxira.

„Nincs, és ezért járkálok itt körbe-körbe,“ felelte Max és újra járkálni kezdett.

„Már értem“, merült a gondolataiba Kaskó.

„Nem tudom, én azt hiszem, mégis elmegyek az üzletbe, hogy legalább valamit adjak neki“, nyögte Maxi kétségbeesve és a pénze után kutatott a fiókban.

„Azt már nem,“ mondta Kaskó határozottan.

„Hogyhogy nem?“ kutatott tovább Maxi.

„Meglepetést ígértél Majának?“ állította meg Maxit Kaskót.

„Azt ígértem, “ bólintott szomorúan Maxi.

„Akkor azt is fog kapni,“ jelentette ki Kaskó.

„De egyelőre nincs meglepetésünk,“ mondta Maxi, csak azért, hogy Kaskó is tudatosítsa a helyzetet.

„Mit szeret Maja?“

„A hercegnőket szereti,“ válaszolt Maxi habozás nélkül.

„Akkor adunk neki hercegnői ruhát,“ mondta ki és úgy érezte, ezzel meg is oldódott minden.

„De honnan szerezzünk olyat?“ hűtötte le Maxi a szellemfiú lelkesedését.

„Vagy készítünk neki egy hercegnői lakomát egy várban vagy kastélyban,“ álmodozott tovább Kaskó.

„Az nem hangzik rosszul“.

„Haravara Birodalomban számos szép kastély és vár van,“ Kaskó már gondolatban a térképet képzelte maga elé.

„És a kastélyoknak sok helyen még gyönyörű kertje is van!“

„Mintha csak piknikezésre teremtették volna,“ Kaskónak csillogott a szeme.

„De ahhoz még nagyon sok mindent kellene beszerezni és piknikezni már voltunk együtt,“ mondta Maxi és újra fejre álllt.

„Az igaz,“ Kaskó most a csillára akaszkodott és idegességében azon hintázott.

„Vagy vegyünk neki egy baseball sapkát, vasból készült szemellenzővel,“ állt elő egy ötlettel Maxi.

„Azt meg miért?“ kérdezte Kaskó finoman, mert úgy tűnt neki, hogy Maxinak kissé megárthatott a fejenállás.

„Mert Maja mostanában gyakran bámulja az eget, érdekli a világűr és ezért már sokszor elbotlott. A vas lehúzná a fejét és kénytelen lenne a lába elé nézni,“ nevetett Maxi.

„Ez viszont nem is rossz ötlet,“ szállt le a csillárról Kaskó a kedvenc ablakpárkányára.

„Kaskó?“ Maxi csodálkozva nézett Kaskóra.

„Igen?“

„Én csak viccből mondtam,“ szólt Maxi és abbahagyta a mosolygást, mert Kaskónak ezt a vigyorát már jól ismerte....

„De én nem!“

„Már ismerem ezt a vigyort.“

„Gyere!“ mondta Kaskó határozottan, és Maxi még magához se tért, amikor már leszálltak egy különös helyen.

„Hát ez mi?“ nézett körül Maxi.

„Ez, kérlek szépen, a repülőmúzeum,“ mondta Kaskó, még mindig azzal a rejtélyes mosollyal.

„Hogy mondod?“

„Ez a kassai repülőmúzeum,“ magyarázta Kaskó, az egyik legszebb múzeum Haravara Birodalomban“.

„Értem. És mit keresünk mi itt?“ csodálkozott Maxi, amint a gyönyörű repülőgépeket nézegette.

„Amikor arról a sapkáról beszéltél....“

„Ugye nem egy pilótasisakot akarsz adni Majának születésnapjára?“ vágott a szavába Maxi.

„Dehogy,“ hökkent meg Kaskó.

„Akkor netán egy propellert?“ szörnyülködött Maxi, és a sok régi repülőt és helikoptert méregette.

„Arra nemigen lesz szüksége,“ dünnyögött Kaskó elgondolkozva.

„Az igaz, anya így is szokta neki mondani, hogy úgy fut, mintha repülne …“

„Szóval, mit szeretnek még a lányok, a hercegnőkön kívül? Vágott most Kaskó Maxi szavába.

„A repülőket?“ próbálkozott félénken Maxi, bár nem hitte, hogy ez a helyes válasz, csak nem jutott jobb eszébe.

„Talán vannak olyan lányok, akik a repülőket szeretik, igen,“ mondta Kaskó és mélyen a Maxi szemébe nézett, jelezve, hogy más választ várt.

„A propellereket?“ Maxi tett egy újabb próbát.

„A romantikát!,“ oktatta ki a barátját Kaskó.

„Aha, az meg mi?“

„Amikor valaki megtesz értük váratlanul valami szépet, amiből az egész világ tudni fogja, hogy szereti őt.“ magyarázta Kaskó, saját elképzelése szerint.

„Hát, ezek a repülők mindenfélét kiabálnak, csak pont azt nem, hogy szeretlek,“ maxi egy kicsit ellenkezni próbált Kaskóval, látva az óriási kerekeket, a hatalmas gépeket.

„Mit is nézeget Maja mostanában olyan gyakran?“

„Mit?“ Maxi nem értette a kérdést.

„Hát az égre,“ bökött Kaskó Maxi homlokára.

„Vagyis akkor odavisszük őt?“ mutatott Maxi a felhők felé.

„Képzeld csak el, te antiromantikus, hogy felnéz az égre és oda lesz írva, hogy Maja, szeretünk, te vagy a legjobb!“

„Hogyhogy odaírva?“ Maxi egyre kevésbé értette.

„Színes füsttel,“ folytatta Kaskó a magyarázatot.

„És ez lehetséges?“ kémlelte Maxi az eget.

„Természetesen,“ mondta Kaskó és mér kezdte is nézegetni, hogy a körülöttük álló repülőgépek közül melyik fogja az égre írni, hogy: Maja, szeretünk, te vagy a legjobb!

„Akkor vágjunk bele, mert ha ez sikerül, Maja egészen odalesz a boldogságtól,“ kiáltott fel Maxi boldogan, és máris beleült az egyik repülőgépbe.

„Mit csinálsz?“ csóválta a fejét hitetlenkedve Kaskó.

„Írni fogok az égre,“ jelentette ki Maxi, miközben a gyújtást és a színes füstfújó gombját kereste.

„Ezzel?“

„Ez is egy repülő,“ közölte Maxi és tovább kutatott.

„Azt már nem!“ Kaskó szinte sikított.

„Ezek, barátocskám, harci gépek,“ ütögette meg a repülőket, amelyeken világosan látszott, hogy rakétahordozók és gépfegyverek is vannak rajtuk.

„Hogyhogy harci gépek?“ pattant ki Maxi a pilótafülkéből, és csak akkor vette észre a sok katonai jelzést.

„Ezek olyan repülőgépek, amelyek valóban részt vettek különféle háborús harcokban. Van itt olyan, amelyik még száz évvel ezelőtt, az első világháborúban is harcolt,“ Kaskó egy pillanatra tárlatvezetővé vált ebben az izgalmas múzeumban.

„Vagy úgy,“ Maxi kinyitotta a szemét és elképzelte, ahogy ezek a repülőgépek az ük-ük-üknagyszülei feje felett repülnek, vagy akár benne is ülnek.

„Ezek itt bombázók, sugárhajtású és más gépek a második világháborúban,“ folytatta Kaskó és úgy tűnt, valamit keres a tekintetével.

„Ezek aztán hatalmasak,“ tapogatta meg az egyik nagy bombázót Maxi.

„És nagyon ügyesek,“ tette még hozzá Kaskó és egyszercsak egy furcsa hangot adott ki:

„Hmmm“.

„Mi az, mit hümmögsz?“

„Milyen szép gépek,“ gondolt bele Kaskó, „és milyen sokáig dolgoztak az emberek azért, hogy a föld fölé emelkedjenek, hogy madártávlatból lássák a világot, hogy hamarabb továbbítsák a híreket és segítséget...“.

„Amíg valaki azt nem mondta, hogy nemcsak jó híreket kell szállítani....“

„Hanem bombákat is,“ hümmögtek most már mindketten.

„Hmm – ilyen az élet.“

„Ilyen, igen,“ és most nem volt okosabb válaszuk.

„Akkor ezzel megyek,“ ütögetett meg Maxi most egy másik gépet, amely megtetszett neki.

„Ez egy helikopter, ezzel ugyan nem sok mindent tudnánk az égre festeni,“ mosolygott Kaskó.

„Akkor itt, ezek a gépek, igazán vagányak,“ mutatott Maxi a szomszédos helyiségre, amely szintén tele volt repülőgépekkel.

„Ezek elnöki gépek, ezekkel nem kellene repülnünk.“

„Úgy érted, hogy ezzel a köztársasági elnökök repültek?“ kérdezte Maxi óvatosan és arra gondolt, nem is lehet rossz, elnökként egy ilyen géppel repülni.

„Itt van például ez, látod? Rajta a Szlovákia felirat, ebben biztosan ült már sok elnök és jeles személyiség,“ mutatott Kaskó egy nagy fehér repülőgépre, amit Maxi azonnal fel is ismert a tévéből, mert nemcsak elnököket, hanem sportolókat, hokistákat is látott belőle kiszállni....“

„És a többiben nem?“ puhatolózott Maxi óvatosan.

„A többi gépet más országok elnökeitől kapta ajándékba a mi köztársasági elnökünk, aki egyébként Haravarából származik.“

„Tényleg?“ Maxi közelebbről is megnézte a gépeket és olvasgatta, honnan érkeztek ezek a gépek.

„Ühüm, és ezeket az ajándékba kapott repülőgépeket a mi elnökünk idehozta, egy múzeumba, hogy minden haravarai lakos megnézhesse őket,“ fejezte be Kaskó a mondandóját.

„Igazán szépek, de azt még mindig nem tudjuk, hogy melyik géppel fogunk az égre festeni,“ juttatta Kaskó eszébe Maxi, hogy miért is jöttek.

„De tudjuk!“

„Igen?“ forgolódott Max és arra próbált rájönni, melyik gépre gondolhat Kaskó.

„Hát persze.“

„Akkor hát, melyikkel?“

„Ezzel itt!“ mutatott rá Kaskó határozottan egy gépre, amelynek elöl volt egy propellerje és egy kicsit úgy nézett ki....hát, mint egy nagy bogár.

„Dehát ez olyan kicsi, lapos a szárnya és ...“ Maxi nem értette, hogy Kaskó miért pont erre a repülőgépre mutatott rá.

„Ez egy olyan gép, amely többek között permetezni is tud...“

„Az utakat is meg tudja szórni sóval, hogy ne csússzanak?“ Maxi már el is képzelte, hogyan hull le a só az égből.

„Hát persze, a jeges út felett repülve az utókat is megszórta sóval!“ ütögette meg Kaskó a homlokát.

„Igen, és aztán jött az autófaló és mindet megette,“ jelentette ki Maxi.

„Hogy ki? Az autófaló?“

„Igen, az egy olyan szörnyféle, aki sózott repülőgépeket eszik,“ próbált viccelni Maxi.

„Te vagy egy nagy autófaló,“ nevetett Kaskó, „ez a repülőgép a szántóföldeket permetezte, hogy megelőzze a növények betegségeit.“

„És most?“

„Most pedig, oda, ahol korábban a permetező szerek voltak...“

„Oda tesszük a festéket,“ Maxi majd kiugrott a bőréből, amikor megértette, hogyan fognak az égre festeni.

„Igen, nevezhetjük festéknek is…...“

„Akkor gyerünk, csináljuk…“ kiáltotta Maxi türelmetlenül, és máris be akart mászni a gépbe, hogy felszálljanak.

„Indulok,“ mondta Kaskó, és elindult ellenkező irányba.

„Nade Kaskó!“ Maxi nem értette, mit csinál a kis szellem.

„Igen?“ fordult vissza reptében Kaskó.

„Ott van az a repülő, amelyik tud az égre írni,“ mutatott rá Kaskó arra a gépre, amelyet Kaskó választott ki.

„De itt vannak a műszerek, amelyeket be kell kapcsolnunk,“ mutatott ezúttal Kaskó egy másik helyiség felé.

„Miféle műszerek?“ csodálkozott Maxi, és arra gondolt, hogy ebből az égre írásból soha nem lesz semmi.

„Abban a toronyban, kis barátom, olyan régi műszerek vannak, amelyre minden pilótának szüksége van,“ mutatott rá Kaskó a kassai repülőtér közelében magasodó toronyra.

„És mi van abban a toronyban?“

„Ott vannak a legérzékenyebb műszerek, amelyek előre jelzik az időjárást, meg tudják mondani, hogy fognak viselkedni a felhők és...“.

„De ezt elolvashatjuk az időjárás-előrejelzésben is, igaz?“, juttatta Kaskó eszébe Maxi.

„Az időjárás előrejelzés arról szól, hogy a földön milyen időnk lesz.“

„Á, és mi ettől magasabbra megyünk!“ értette meg Maxi.

„Pontosan.“

„És miért nem megyünk fel abba a toronyba?“

„Oda nem engednének be minket, de szerencsére itt a múzeumban kiállították a légi irányítás műszereit, és így mindent elő tudunk készíteni,“ jelentette ki Kaskó és már kezdte ki keresni, melyik műszert kellene használnia.

„És akkor holnap felrepülhetünk?“

„Én azt hiszem, hogy már ma,“ mosolygott Kaskó titokzatosan Maxira.

„Akkor el kell mennem Majáért,“ rikkantotta Maxi és a kijárat felé rohant.

„Nem mész te sehova!“ állította meg Kaskó a haverját, és elé állt a félig áttetsző testével.

Kaško elvitte Maxíkot a múzeum további részébe irányította, ahol gyönyörű automobilok álltak.

„De én nem tudok autót vezetni.“

„Én viszont igen.“

„De hiszen ez egy múzeum,“ mondta Maxi, jól tudva, hogy a múzeumból nem szabad elvinni semmit sem.

„Én Haravara szelleme vagyok, és ő pedig, kérem szépen, a haravari égbolt szelleme.“

És erre egy szellem jelent meg előttük, aki egy fura kezeslábast viselt, a fején egy régi pilótasisak volt, szájában fogvájó és folyton csak mosolygott.

„Ő az unokatestvérem, Csillagszemű,“ mutatta be Kaskó a jövevényt és szorosan megölelte.

„Örvendek, én Maxi vagyok,“ mutatkozott be Maxi illedelmesen.

„Megint kedvet kaptál egy kis repüléshez?“ nézett Csillagszemű az unokatestvérére.

„De most nemcsak egy repülésről lenne szó,“ kacsintott Kaskó válaszul.

„Hogyhogy nemcsak?“ nézett kérdőn Csillagszemű.

Kaskó erre elmagyarázta neki, mit készítenek Majának, és hogy azt szeretné az égre írni: Szeretünk Maja, te vagy a legjobb!

És akkor beindult a meglepetés lebonyolítása.

Csillagszemű kölcsönadott Maxinak egy régi kerékpárt a múzeumi gyűjteményből, Kaskónak pedig megengedte, hogy egy veterán automobilt vezessen, amilyet már csak a régi filmekben látunk. Így indultak el Majáért.

Maja kissé meglepődött, de Kaskóval nem ez volt az első eset, szóval, tulajdonképpen már megszokta.

Beült az autóba és elindultak a haravarai repülőtér felé, ahol a repülőmúzeum található. Éppen akkor értek oda, amikor egy gép, nyaralókkal a fedélzetén, a magasba emelkedett.

Maja álmodozva felnézett az égre és arra gondolt, milyen jó lenne nyaralni, repülőre szállni.....és akkor... egyszercsak....

Egy repülő jelent meg és egy színes feliratot írt az égre:

Maja, szeretünk, te vagy a legjobb barát és testvér!!

Mire Maja magához tért, már azt is észrevette, hogy a repülőn ül valaki. Elővette a táskájából a távcsövet, és.....

„Na persze, Kaskó,“ és fülig ért a szája, boldogan integetett.

Maxi pedig egy régi kerékpáron közeledett felé, kezében óriási csokorral.

„Ez volt a legeslegszebb születésnapom,“ mondta Maja Maxinak. „Te vagy a legjobb testvére a világon, te pedig a legjobb szellem!“ kiabálta felhők felé.

Amikor Kaskó végre leszállt a földre, még nem mentek haza, sokáig sétálgattak a múzeumban, ahol Csillagszemű mesélt nekik hihetetlen történeteket a repülőgépekről, az autókról és műszerekről a Haravara fővárosában található Repülőmúzeumban.