Majka a Maxík sedeli doma, a keby len sedeli, oni chvíľku sedeli, potom chodili, potom len tak stáli pri okne a trochu si zasa ľahli. Keby ich videl nejaký človiečik, tak by si povedal, že sa niečo vážne deje, a aj sa dialo.
„Tak ja neviem, čo s tým,“ povedal Maxík len tak s prázdnym pohľadom do okna.
„Hát én sem tudom,“ mondta Maja is, és közben egy papírra firkálgatott.
„De valamit ki kell találnunk!“ fortyant fel Maxi a tehetlenségtől.
„De mit? Ez itt a kérdés,“ gondolkozott Maja.
„Ja neviem a neviem to preto, lebo som ešte nikdy nerobil ani nekupoval darček žiadnemu duchovi, keď mal narodeniny!“ zúfalo vykríkol z okna do diaľky Maxík.
„Jól van, de valamit ki kell találnunk, ő a mi szuper jóbarátunk,“ mondta Maja és mindeketten az ablaknak támaszkodtak.
Kaško, ich kamarát duch, mal totižto práve dnes narodeniny a oni mu urobili rôzne veci - namaľovali mu obrázky, vyrobili mu tričko, na ktoré mu niečo napísali a napečiatkovali, tiež mu kúpili novú lupu, aby si neničil svoj zrak a nazbierali mu kvietky a… a stále sa im to zdalo málo.
„Lehet, hogy már nem tudunk semmit kitalálni,“ huppant le Maxi a kanapéra összetörten.
„Talán igazad van,“ ült le mellé Maja és az addig össezgyűlt ajándékokat, amit kevésnek tartottak, lerakta sorban maga elé, de akkor valaki kinyitotta az abalkot és a papírok szanaszét repültek a szobában.
„Te nem zártad be az ablakot?“ kiáltott Maja, felpattant és a papírokat kergette.
„Nem én, én csak…. Kaskóóóó!“ rikkantotta Maxi boldogan.
Kaskó vidám lendülettel ért a szobába.
„Micsopda rendetlenség, ezek a papírok csak úgy repkednek itt, a földön valami agyaszobrocskákt, virágok és …“
„Kaskó, ez itt nem rendetlenség,“ mondta Maxi szomorúan és leült a kanapéra.
„Akkor micsoda?“ nézett körbe Kaskó értetlenül.
„Ezek a te ajándékaid,“ mutatott rá Maja a földön, az ágyon, az ablakban heverő, meg a levegőben repkedő dolgokra.
„Jé, ez most komoly?!“ hatódott meg Kaskó.
„Ez most komoly,“ mondták egyszerre a testvérek.
„A mi világunkban az ajándékokat nagyra értékelik,“ nézett Kaskó szeretettel a barátaira.
„Milyen világotokban?“ kérdezte Maja.
„Hát a mi szellemvilágunkban,“ tette hozzá Kaskó és a képeket nézegette.
„De az a mi világunk is hiszen mi látunk benneteket, igaz?“ kerekedett ki Maja szeme.
„Végülis, igaz,“ mosolygott Kaskó kajánul.
„Kaskó, te valamit forgatsz a fejedben!“ Maja titokzatosan nézett a szellemfiúra.
„Eszembe jutott valami,“ ragyogott fel Kaskó szeme.
„Ez úgy hangzik, mint egy felhívás, kalandra,“ mosolygott Maxi.
„Gyerekek, ez lesz életetek legnagyobb kalandja,“ súgta halkan, rejtélyesen Kaskó.
„Seországba és Fájországba megyünk!“ kiáltotta Maja.
„Nem, nem,“ csóválta a fejét Kaskó, mint Hedvig, a bagoly.
„Tak potom do krajiny Skaderuka skadenoha,“ skúšal šťastie aj Maxík.
„Budeme v Haravare,“ oznámil Kaško.
„Ja, és az élmény hol marad?“ a gyerekek erre kicsit elkedvetlenedtek, mert nem hitték, hogy Haravarában van még számukra új élmény.
„Gyertek velem!“ mutatott Kaskó az ajtóra.
„De hova?“ Maxi és Maja tudni szerették volna.
„Megmutatom, mit kell tennie minden szellemnek, ha születésnapja van, de ehhez egy kis felkészülési időre van szükségem,“ kacsintott rájuk Kaskó.
„Mennyi időre?“ Majka elővette a stoppert.
„Üljetek fel a vonatra és szálljatok le Iglón, odamegyek értetek.“
Maja és Maxi felkapták a már régen összecsomagolt hátizsákjukat, hozzá a túrabakancsot és Kaskó tanácsára a fürdőruhát, a télikabátot, kesztyűt és sálat is, a sapkát....szóval, mintha nemcsak kirándulni mennének, hanem egyenesen elköltöznének. Kicsit meglepődtek rajta, de Kaskóval már megszokhatták a váratlan meglepetéseket is.
„Kíváncsi vagyok, hol kötünk ki ma,“ mondta Maja csillogó szemmel.
„Én is,“ zárta le Maxi a batyuját és az ajtóhoz igyekezett.
Maxík s Majkou nastúpili na vlak a vystúpili v Spišskej Novej Vsi. To je to mestečko, ktoré raz do roka ožije živými sochami a celý rok žije skvelým divadlom. Kaško ich už čakal na stanici.
„Sziasztok, gyerekek!“ üdvözölte őket Kaskó, és leellenőrizte, hogy minden náluk van-e, amit hozniuk kellett.
„Akkor most hova megyünk?“ kíváncsiskodott Maxi.
„Először a Száraz-Fehér völgyben állunk meg,“ mondta szárazon Kaskó.
„És ott mi van?“ nógatta Maja.
„Van ott egy hely....de majd meglátjátok,“ csábította őket Kaskó.
Kaško s kamošmi sadli do auta, ktoré šoféroval Kaškov kamoš duch Gregor. V aute sa dozvedeli, že Gregor kedysi šoféroval prvé auto na Spiši, ktoré sa tu ukázalo a že je to jeden z najlepších šoférov na svete a je škoda, že jeho šoférske umenie nemôže nikto vidieť. Preto sa tešil na Majku a Maxíka, aby sa im predviedol. O malú chvíľku po krásnej ceste nádhernou prírodou a dedinkami sa dostali k zvláštnemu miestu.
„Nahát, Kaskó, ez egy autókemping?!“ csodálkozott Maxi.
„To je autocamping Podlesok.“
„Vagyis a születésnapján minden szellem kempingezik?“ kérdezte Maja kissé meglepetten.
„Dehogy, ez itt a kiindulási pontunk,“ mutatott Kaskó a kemping felé.
„Miféle kiindulási pont?“ a gyerekek nem értették, miről beszél a szellem-barátjuk.
„Mi, szellemek,“ folytatta Kaskó, „nem ünnepeljük a születésnpunkat minden évben.“
„Hanem csak 20 évente egyszer,“ magyarázta Gergő.
„Értem, vagyis akkor ti huszasokat ünnepeltek, “ nevetett Maxi.
„Úgy valahogy. Nekünk, akik húsz évente ünnepeljük a születésnapunkat, még az ünnepség kezdete előtt véghez kell vinnünk egy dolgot, amit még egy halandó sem látott!“ mondta Kaskó és a gyerekek szeme felragyogott. Gergő csak úgy mosolygott a bajsza alatt.
„Egyikük már látta,,“ egészítette ki Kaskó Gergőt.
„Igen, és az az egy el is ki is fecsegte a ti mesegyűjtő Dobšinskýtoknak, ő pedig megírta belőle a Tizenkét Hónapról szóló mesét,“ idézte fel Kaskó kicsit bosszankodva.
„Vy chcete povedať,“ stíchla od napätia Majka, „že dvanásti mesiačikovia existujú?“
„Hát persze, hogy létezik,“ tette hozzá Gergő.
„Ezt nem hiszem el,“ huppant le Maxi a fenekére.
„És itt vannak, Haravarában?“ nézett Maja félénken Gergőre és Kaskóra.
„Samozrejme,“ nahol sa k Majke Gregor a žmurkol.
„A sú priamo tam,“ ukázal prstom Kaško na niečo podivné, čo bolo neďaleko miesta, kde boli. Pristúpili bližšie a vyzeralo to ako portál do nejakého neznámeho sveta.
„Ez egy ismeretlen kapu?“ kérdezte Maja tágra nyílt szemmel.
„Ez egy ismert kapui itt a Száraz-Fehér völgyben,“ nézegette Kaskó a kaput és készült valamire.
„Igen? És miről ismert?“ kezdte vizsgálgatni Maxi is.
„Vám smrteľníkom ukazuje, koľko ľudí je v Slovenskom raji, kde sa práve nachádzame, či tam už nie je plno, a ukazuje aj miesta, kam by ste sa mohli vybrať. Ale hlavne je tento portál v Suchej Belej vstupom do rokliny Slovenského raja,“ vysvetľoval Gregor.
„A každý duch, ktorý má narodeniny, musí absolvovať turistiku v Slovenskom raji,“ dovtípila sa Majka a začala si prezúvať topánky.
„Nem, hanem minden szellemnek egy nap alatt kell végigjárnia az egész évet, próbálta meg Gergő érthetően elmagyarázni.
„És azt lehet?“ nyitotta ki Maxi a szemét olyan nagyra, hogy akár tíz légy is bele tudott volna repülni.
„Lehet, ha tudjátok a módját,“ kacsintott a gyerekekre Kaskó, a maga szellemes módján.
„Ti pedig valószínűleg tudjátok,“ tudakolta Maja óvatosan.
„Hát persze, “ mondta Gergő, „gyertek velünk.“
Gregor s Kaškom sa rozleteli k portálu. Keď ním prešli všetci turisti a pozreli si všetky informácie, Kaško pokukal na zemičke pod portálom a Gregor začal bubnovať po zemi svojimi dúšimi rukami taký rytmus, pri ktorom vám búši srdiečko a chcete hneď tancovať.
„Mit csináltok?“ Maja nem értette, mi történik.
„Ti nem tudjátok, de azon a helyen, ahol a Száraz-Fehér völgy kapuja áll, ott állt valaha a mi szellemkapunk,“ magyarázta Kaskó, akár egy professzor.
„Vagyis beépítették az emberek,“ szomorodott el Maja.
„Dehogyis, mi magunk vezettük őket rá, hogy újra építsék meg,“ nevetett Gergő.
„De miért?“ Maxi egyáltalán nem értette.
„Mert egyes szellemek nem tudták, merre van, így pedig azonnal megtalálják,“ tette hozzá Kaskó. „Nézzétek, most mi fog történni!“
A naozaj. Ukazoval sa dúší portál, ale ten nestál ako ľudský portál v Suchej Belej, ale bol položený na zemi a v jeho strede horel oheň a okolo neho desať ľudkov, 5 žien a 5 mužov.
„A vy ste kto?“ zaúpela Majka.
„Ők a tíz Hónap,“ súgta a fülébe Gergő, „ketten éppen az uralkodói jogokat adját át, ezért nincsenek itt.“
„És vannak köztük nők és lányok is?“ mutatott a mesebeli lények felé Maja.
„Hát persze, a tavaszi és a téli hónapok a lányokhoz és a nőkhöz tartoznak,“ Kaskó nem is értette, hogy Maja miért csodálkozik ezen.
„A nyári és őszi hónapok pedig a férfiakéi,“ tete dodal pokojne Gregor.
„És miért?“
„Lebo dievčatá sú tie, ktoré dávajú život zemičke, a preto sú jarné mesiace,“ vysvetľoval úplne udivenej Majke Kaško.
„És a legrosszabb a világon, ha haragszik rád az anyukád vagy a nagymamád, vagy a nagynénid, szóval egy lány, mint Aranyhaj vagy Anna, vagy hogy is hívták....az a nézés, az aztán fagyasztó tud lenni – szóval ezért a téli hónapokat is a nők uralják,“ koronázta meg Maja döbbenetét Gergő.
Egyszer csak Kaskó lépett be a körbe. A Hónapok egyenként felemelték a karjaikat és körülöttük minden nyárrá változott. A Hónapok a magasban tartották a karjaikat, Kaskó pedif felkiáltott:
„Itt a nyááááár!“
Gergő, Maja és Maxi leszaladtak a Szlovák Paradicsom völgyébe, bukfenceztek, napoztak és fantasztikus fagyis koktélokat készítettek. Úgy szórakoztak és olyan jól érezték magukat, mint ahogy azt csak nyáron lehet a Szlovák Paradicsomban. Gergő közben egyszer csak Kaskóra kacsintott, aki felkapta a gyerekeket és visszavitte őket a Hónapokhoz. Ott ismét belépett a körbe.
A Hónapok leeresztették a karjaikat, aztán újra felemelték, majd a Hónapok maguk is felemelkedtek és nemcsak a táj változott meg körülöttük, hanem az időjárás is. Mindenütt tél lett és a téli hóvihar egy olyan helyre vitte őket, ahol eddig még sosem jártak.
Kaskó a gyerekekre nézett és hangosan szólt: „Gyorsan kapjátok magatokra a meleg holmikat, amiket hoztatok!“
„Kaskó, hol vagyunk?“ kérdezte Maja, miközben magára húzta a kezeslábast.
„Ez itt, srácok,“ mutatott maga köré Kaskó, „a Jeges Snow Park.“
„Még Haravarában vagyunk egyáltalán?“ értetlenkett Maxi.
Gergő leellenőrizte a téli ruháikat, és azt mondta: „Igen, Haravarában vagyunk, a Haravarai Paradicsomban és ez az, amit egy szellemnek meg kell tennie, ha születésnapja van.“
„Megfagyni,“ fújogatta Maxi a kezét, mert a kesztyűt elfelejtette.
„Végig kell mennie ezen a szuper sífutó terepen. Ilyen csodás kilátásokat csak errefelé látni.“ Úgy tűnt, hogy Gergő szellem maga is nagyon örült a sífutásnak.
Szétosztotta a gyerekeknek a síléceket és a botokat, és Kaskóval együtt elindultak. Nem tudom, láttatok-e már szellemet sífutni, talán még nem. Szóval képzeljétek csak el: egy szellem, akinek van egy farkincája, a repüléshez, de most azzal „áll“ a sílécen, kezében a bot és halad. Inkább úgy néz ki, mintha valaki mankóval szörfözne – de ettől függetlenül a gyerekek nagyszerűen szórakoztak. Maxi is, de a keze nagyon fázott.
Szerencsére útjukba esett egy menedékház is, ahol Maxi kicsit megmelegedhetett, Gergő pedig elrepült, hogy kesztyűt szerezzen neki.
„Sejtem, mi lesz most,“ suttogta Maja.
Amikor indultak volna tovább, hiretelen felemelkedtek, mintha repülnének és a szempillantás alatt újra a Hónapok mellett találták magukat. A kapu visszahúzta őket.
V tom vstali tri dievčatá, zdvihli svoje ruky a v nich mali tie najkrajšie kvety, aké ste kedy videli. Ich vôňa prerážala Majke a Maxíkovi nos svojou krásou. Zrazu sa okolo nich urobila dúha a oni sa ocitli niekde…
„Oooooo,“ zochkal Kaško s Gregorom.
„Hol vagyunk? Ez nagyon ismerős,“ nézett szét Maxi.
„Poráč park, krásne miesto na jarné prechádzky,“ vyletel do výšky Kaško a vyzeral, ako keby letel prvýkrát.
„Hát persze,“ jutott eszébe Majának is, „itt játszottunk apuval minigolfot, meg fürödtünk is.“
„Mindez most is itt van, de ennél sokkal több is,“ súgta oda Gergő.
„Most már levehetitek a téli ruhákat,“ súgta bele Kaskó a másik fülükbe.
Maja és Maxi csak kaptak észbe, hogy még mindig a téli ruha van rajtuk, és nam azért vizesek, mert füröftek volna, hanem az izzadságtól. Így hát gyorsan átöltöztek fürdőruhába és alig várják, hogy a vízbe ugorjanak. Igen ám, de még csak tavasz volt, nem strandidő. Szerencsére a Poráč parkban volt olyan medence, ahol megfürödhettek és már szaladtak is a napra megszáradni!
„A tavasz a legszebb a világon!“ kiabáltak a szellemek és a gyerekek, és órákig pancsoltak a vízben, na és persze minigolfot is játszottak.
Amikor elfáradtak, leültek egy kis dombra és a csodás tavaszi természetben gyönyörködtek.
„De jó lenne, ha a tíz Hónap nálunk lakna,“ álmodozott Maja.
„De miért?“ kérdezte lustán Kaskó, aki a viháncolás után a közeli fán pihegett, úgy lógott rajta, mint egy denevér.
„Mert akkor, ha a tavaszi természetben szeretnék sétálni, akkor a lányok csak felállnának és kész. ha meg hógolyózni vagy korcsoláyzni szeretnék, akkor..... “
„Akkor megint más hónapok állnának fel, és olyan évszakban lehetnénk, amilyenben csak akarunk,“ tette hozzá Maxi, azt csinálhatnánk, amit akarunk.“
„Dehát, a világ nem arról szól, hogy azt csináljuk, amit akarunk, hanem arról, hogy megtegyük, amit kell és megtegyünk mindent azért, hogy mindenkinek jobb élete legyen.“ komolyodott el Kaskó.
Maja és Maxi elgondolkoztak és addigra ismét ott termett a szivárvány, hogy visszajussanak a Hónapokhoz.
„És most legyen ősz,“ súgta Maxi és mindketten, Majával együtt, lehunyták a szemüket és felkészültek a meglepetésre.
„Kíváncsi vagyok, hová kerülünk,“ mondta Maja türelmetlenül.
Két szakállas férfi állt fel, felemelték a karjaikat, mire a hajukból falevelek hullottak és három kismadár reppent fel. Óriási köd ereszkedett le rájuk, és amikor eltűnt, egy nyílás előtt álltak, felette egy felirat: „Rókus“.
„Na, végünk van,“ mondta csendben, félelemtől reszkető hangon Maja.
„Mi a baj, Maja?“ kérdezte Kaskó.
„Azt hiszem, ez Rókus sárkány barlangja,“ húzta össze magát Maja minél kisebbre.
„Dehogy,“ nevettek a szellemek, „ez egy bányamúzeum és egy bányászút Ötösbányán.“
„De itt az áll, hogy „Rókus“,“ védte meg a húgát Maxi.
„Rókus a táró neve,“ magyarázta Gergő.
„A mié?“ Maja nem értette, miről beszél.
„Štôlňa je miesto, kde baníci išli dole pod zem kopať,“ ukázal na veľké krásne vráta do štôlne Kaško.
„Aha, szóval a tárón át jutottak be a föld alá,“ fogta fel Maja.
„Pontosan. És általában mindegyik táró saját nevet is kapott,“ világosította fel őket Gergő.
„Elég a sok kérdésből, nincs sok időnk és most kiélvezzük az őszt!“ rikkantott fel Kaskó és már hancúroztak is.
Először beültek egy mozdonyba, amely éppen ott állt, és a gyerekek ma is kipróbálhatják, ha arra járnak. De mivel Majával és Maxival szellemek is voltak, ráadásul az egyiknek születésnapja is volt, előkerültek a varázserő és a mozdony kéményéből felszállt a füst. Gergő olyan hangokat adott ki, mint egy mozdony az alagútban. Kipróbálták az itt álló faházat is, ahol Maxi és Maja meghallgatták, hogyan éltek a bányászok és mivel foglalkoztak.
„Kaskóóóóóóó!“ kiáltott fel Maja hirtelen.
„Mi történt“ szálltak oda a szellemek és a lihegő bátyja.
„Tu niekde by malo byť zlato a striebro. Tu sa to píše,“ ukazovala Majka prekvapenému Maxíkovi a zvláštne sa tváriacim dúšikom, „na tejto tabuli to máš. V štôlňach, ktoré tu môžete navštíviť, sa ťažilo zlato a striebro.“
„Gondolod, hogy még van belőle?“ kérdezte Maxi.
“Talán igen,“ szólt hozzá Kaskó, „de ezt valószínűleg nem tudjuk meg.“
„Miééért?“ a gyerekek először nem értették, de aztán már igen: körülöttük megjelent a szivárvány és a füst, és ők visszatértek a kapuhoz. Amíg az eltűnt, Gergőtől is búcsút vettek.
Amikor már otthon voltak, Maja kissé szomorúan ült az ágy szélén.
„Maja,“ szólt hozzá Kaskó, „csak nem az arany miatt szomorkodsz?“
„Mhmmm“ bólogatott Maja.
„Holnap, ha majd az utcán jársz, nézd meg, hányan viselnek arany nyakláncot, gyűrűt, medált, ilyesmit,“ simogatta meg a fejét Kaskó.
„A szüleinknek is van arany jegygyűrűje,“ jutott eszébe Maxinak.
„De hányan élhettek át egy nap alatt egy egész évet, mit ahogy ma ti? És hány gyereket visznek el a szülei Haravarába kirándulni?“, nézett Kaskó a kislány szomorú szemébe.
„Az igaz,“ ismerte el Maja és abbahagyta a szomorkodást.
„Semennyi arany nem tudja pótolni azt, ha a szeretteitekkel tölthetitek az időt, élményeket, szép emlékeket szerezve, és aranyért új barátokat sem lehet kapni. De egy kirándulás Haravarában, az mindent felülmúl. Hiszen ennyui élményt és ilyen nagyszerű barátokat akárhol nem találtok,“ tette hozzá Kaskó, és arra gondolt, hogy ez volt a legeslegjobb szülinapja, és már most örült a következpnek, 20 év múlva.
