Odakint már vörös és sárga színekben pompáztak a fák, hullottak a levelek. A fenyőfák tűlevelei pedig még reszkettek is. Hogy miért? Hát nem vettétek észre? Amikor közeleg a tél, a tűlevelek reszketni kezdenek, és ez azért van így, mert jön a karácsony. És ha jön a karácsony, a tűlevelek reszketni kezdenek, hogy az állatok észre vegyék őket, és nekik is legyen karácsonyuk. Ők is feldíszítik a fájukat – csak mi azt nem látjuk.
Maxi és Maja a szobájukban üldögéltek. Jobban mondva, maxi a földön feküdt és rúgkapált, Maja valami levélkékkel bajlódott.
„Nem zavarok?“ hangzott az ablak mögül.
„Kaskóóó“ kiáltottak fel mindketten.
„Mit csináltok itt, barátaim?“ nézett körül Kaskó.
„Nem látod?“ Maxi és Maja széttárta karját, mint a Rió feletti szobor.
„Látom, hogy te, Maxi, talán békára játszol és Maja pedig kiadós békakaját készít neked, levelekből.“
„Emlékszel, Kaskó, hogy múlt ősszel végig tüsszögtünk?“ szólt Maxi és rögtön csinált még két békaugrást.
„Azt nem lehet elfelejteni. Három napig a hangotokat se hallottam,“ vakarta meg Kaskó a fülét.
„Nem hallottad?“ csodálkozott Maja és továbbra is a tealevekkel foglalkozott.
„Nem, nem hallottam, mert csak köhögtetek és tüsszögtetek, akkor zaj volt, hogy csak!“
„És most pont ezt szeretnénk megelőzni,“ a gyerekek a leveleket kevergették, recepteket olvastak és várták, hogy felforrjon a teavíz.
„Úgy, hogy békára játszotok?“
„Nem, hanem úgy, hogy tornázunk, törődünk a testünkkel és edzésben tartjuk,“ fejezte be Maxi és máris lenyomott még három fekvőtámaszt, négy felülést és öt karnyújtást.
„Edzeni, forró teával?“ nevetett a szellem.
„Ez még csak a kezdet,“ öntötte le a teát Maja és mérni kezdte az időt, meddig ázzon.
„Hát én nem tudom ... nekünk szellemeknek nincs szükségünk edzésre, de ismerek egy szellemet, aki jól ért ehhez,“ mondta Kaskó, csak úgy mellékesen.
„És ki az?“ fordult oda Maxi, Maja pedig közben leszűrte a gyógyteát.
„Benjámin.“
„Benjámin?“
„Ühüm.“
„Hát ez meg ki?“ a testvérek többet szerettek volna tudni, miközben már szürcsölték a forró teát.
„Ő a másodunokatesóm. De a fontosabb az, hogy ő a paradicsomi titkok őrzője.“
„Paradicsomi titkok?“ csillant fel Maja szeme.
„Haravarában van egy hely, amely már több száz éve, sőt, több ezer éve a testedzés paradicsoma. És a titkok paradicsoma....“ Kaskó itt félbeszakította a mondatot, mert Maja már egy nagy fürdőt képzelt el, egészen tűzbe jött. Hitetlenkedve bámult a szellemfiúra:
„Igazán?“
„Először tenger volt ezen a helyen. Mégpedig egy hideg vizű tenger,” folytatta Kaskó.
„Tengeeeeer?“ nyújtotta meg a szót Maja.
„Néhány tízmillió évvel ezelőtt egész Haravarát tenger borította.“
„Erről tanultunk, igaza van,“ erősítette meg Maxi.
„Vagyis abban a tengerben úszkáltak a mi elődeink is, és a negyedidőszakban kissé lehűlt a levegő. Így a paradicsomban hűvösebb lett, az első edzettek a mammutvadászok voltak.“
„És itt hagyták a rajzaikat arról, hogyan kell a testünket megedzeni, ugye, egy paradicsomi barlangban?“ találgatott Maja és már előre örült, hogy régi festményeket fog megfejteni.
„Az sincs kizárva, de erről még nem tudunk.“
„Akkor hogy volt?“
„Aztán elkezdtek településeket, falvakat és városokat építeni, de a paradicsom az más.“
„Vagyis ott a természet érintetlen maradt,“ értette meg Maja.
„És sok hely van, ahol edzeni lehet a testet,“ tette hozzá Kaskó.
„És Benjámin hol maradt?“ kérdezte Maxi.
„Ő az, aki őrzi a testedzés híveinek paradicsomban elrejtett titokzatos esküjét,“ suttogta Kaskó rejtélyesen.
„És mi az?“
„Közönséges nyúlványfű.“
„Vagyis?“
„Ez egy ősi növény, amit Benjámin őriz a Gervay fennsíkon, egy titkos barlangban a haravarai paradicsomban.“
„Nyúlványfű? Nem ismerek ilyen növényt,“ kutatott Maja a fejében.
„Hiszen titkos, pont ezért,“ ütögette meg Kaskó a homlokát.
Maxi és Maja összenéztek és kicsit kételkedtek abban, vajon létezik-e ilyen növény.
„És tulajdonképpen mit tud ez a nyúlványfű?“
„Azt nem tudom, “ vonta meg a vállát Kaskó, „de majd Benjámin biztosan elmeséli,“ mosolygott és a nyitott ajtóra mutatott.
„Akkor indulás a paradicsomba!“ kiáltott fel egyszerre mindkét testvér. .
„De csak ha valóban érdekel benneteket az immunerősítés,“ fogta vissza őket Kaskó a nagy csomagolásban.
„Hát persze, hogy érdekel!“
Alighogy a gyerekek válaszoltak, Kaskó nyugodtan odahuppant az ablakpárkányra, ahogy azt egy szellem megengedheti magának, Maja és Maxi pedig készülődni kezdtek. Amikor a csomagok készen álltak, elindultak a buszpályaudvarra. Az autóbusz elvitte őket Imrikfalvára.
„És megérkeztünk a Paradicsomba,“ szusszant nagyot Kaskó, amikor leszálltak a buszról.
„Igazán szép itt,“ mondta Maja és Maxi, és jól teleszívták a tüdejüket friss levegővel.
„És akkor még nem is tudjátok, mi vár rátok,“ mosolygott Kaskó.
„Hogy mondod?“
„Hát ez!“
„Egy faházikó?“ a gyerekek csalódottan nézték a kissé régies építményt, mert inkább egy hidegvizes fürdőt képzeltek el.
„Dehát ez nem csak amolyan faházikó!“ térítette őket magukhoz Kaskó az álmodozásból.
„Dehogynem, ez egy faházikó, csak kicsit nagyobb,“ méregette Maxi az építményt, és próbálta megtalálni benne, miért lehet különleges.
„Nézd csak meg jobban, mi jön ki ebből a házikóból,“ mutatott Kaskó a dombra.
„Egy felvonó?“ a testvérek csodálkozva nézték a kötélpálya felé.
„És nem is akármilyen.“
„Hanem különleges!“ Maxi és Maja már előre örültek a kalandnak.
„Ahhoz nem fér semmi kétség, hiszen ez a felvonó Imrikfalváról a Geravyra visz.“
„Nem zsével mondjuk, úgy, hogy zseraví? “ figyelmeztette Kaskót Maja, aki franciául is tanult.
„Nem, ez a Geravy fennsík.“ Geravy.“
„Szóval akkor Geravy.“ Geravy.“
„Pontosan.“
„És ott mit fogunk csinálni?“
„Éppen ott lakik Benjámin.“
„A titok őrzője...“ suttogták a gyerekek.
„Akkor jöttök?“
De Kaskó észrevette, hogy mindketten kissé furcsállva nézik a felvonót.
„Igen?“ Kaskó körülnézett, mit bámulnak annyira.
„De hiszen ebbe a felvonóba csak egy ember ülhet!“ kiáltottak fel mindketten.
„Egész Haravarában ez az egyetlen együléses felvonó, sőt csak messze külföldön van hasonló.“
„Jól van,“ nyugtázta Maja.
„De miért együléses?“ Maxi nem értette.
„Láttál már csoportos utazást a Paradicsomba?“ nevetett Kaskó.
„Hát nem, “ vallotta be Maxi.
„És te, Maja?“
„Én sem, “ ismerte el Maja is.
„A Paradicsomba egyesével jutunk.“
„És odafent van a Paradicsom?“ és felnéztek a hegyek felé, ahová a felvonó emelkedett.
„A Geravy nevű Paradicsom...“
„Akkor menjünk.“
A gyerekek odasétáltak a felvonóhoz, megvették a jegyet és beültek. Elsőként Maxi. Megcsodálta az erdőket maga körül és a lába alatt is, még egy víztározó is látszott. Szabadnak érzete magát, mint egy madár.
Maja először kicsit félt, de amikor látta, hogy Kaskó is ott repked mellette – hiszen a szellemeknek nem kell felvonó – elillantak az aggodalmai és ő is élvezte a csodás tájat.
A hegytetőn kiszálltak és nem győztek gyönyörködni. A dombok, magaslatok, a csupasz sziklák, mint egy mesebeli szobrász művei, az erdők és bennük a vadak! Sőt, valaki még emut is tartott itt – igazi paradicsomi hangulatban voltak.
Amíg a gyerekek a tájat csodálták, Kaskó egy dallamot kopogott a sziklákból kiálló köveken, a szálloda előtt, amelyet azoknak építettek, akik nem szívesen hagyják el ezt a Paradicsomot.
„Nem tudom, nem tudom, de feltenném rá a szellemképességeimet, hogy valahol itt kellett lennie,“ kopogtatott tovább Kaskó.
„De micsoda?“ A gyerekek nem értették, mit keres.
„Az a hely, ahonnan Benjámint meg tudom szólítani.“
„Jó helyen kopogsz, de rossz a dallam,“ hangzott fel váratlanul Kaskó mögül.
„Bendzsiiiiii!“ kiáltott fel Kaskó lelkesen.
„Kaskó?“ csodálkozott Benjámin, aki valóban úgy festett, mint a kincs őrzője: hosszú kabátot, szemüveget és nagy kalapot viselt.
„Nem láttalak már vagy..... 250 éve!“
„289,“ pontosított Kaskó.
„Mi szél hozott errefelé?“ Benjámin Kaskót vizsgálgatta és közben megmutatta neki, milyen dallamot kellett volna elkopognia.
„Ezek itt a barátaim.“
„Ifjú szellemek?“ nézett rá Bendzsi Majára és Maxira.
„Nem, embergyermekek,“ súgta a fülébe Kaskó, és Bendzsi majd földre rogyott a döbbenettől.
„És ők látnak minket?“
„Kevesen vannak a világon, de Haravarában rögtön két olyat is találtam, akik látják a szellemeket,“ dicsekedett Kaskó.
„Még ilyet! És mire van szükségük a barátaidnak?“
„Közönséges nyúlványfűre.“
„Hűha.....hát, nem is tudom, nem is tudom...“ vonakodott Bendzsi.
„Dehogynem, hogyne tudnád.“
„Nem tudom, nem tudom, “ ismételte Bendzsi.
„Én tudom, hogy tudod, hol van,“ nézett Kaskó mélyen a szemébe.
„Azt tudom..... de emberek nem kaphatnak belőle.“
„Azok sem, akik látnak bennünket?“ próbálkozott Kaskó.
„Nos, ők talán igen, lehet,“ fontolgatta Bendzsi.
„Akkor ez meg is oldódott,“ fújta ki magát Maja és Maxi.
„Gyertek velem,“ szólt Bendzsi belenyugvóan.
Egy csodás sziklához vezette a kis csapatot, az erdő mélyébe. Az óriási sziklán tisztán látszottak a kavicsrétegek, évekig lehetett volna tanulmányozni, mi mindent őrzött meg.
Benjámin megkopogtatta a sziklát, és... nem történt semmi.
„Hmmm, ezt már régen nem csináltam… A testedzés és immunerősítés az emberek világában jött divatba, mi szellemek nem követjük annyira,“ Bendzsi megdörzsölte a homlokát és különféle kopogtató eszközöket húzott elő a köpenyéből.
„Segíthetek?“ kérdezte Maxi félénken. Előkapta a dobverőit és Benjáminnal együtt lejátszottak egy dallamot.
Egyszer csak megnyílt a szikla, mintha egy ablak lenne, és Benjámin karja megnyúlt. Egészen eltűnt a barlang mélyében.
„Ááááá, hát itt van!“ jelentette ki Bendzsi elégedetten a barátoknak, akik lélegzetüket visszafojtva figyelték az egyre csak nyúló karját.
Egy kis idő múlva egy furcsa, lila színű, fekete csíkos virágot tartott a kezében, úgy nézett ki, mintha focimezt öltött volna magára.
„Szóval ez lenne az?“ nézegette Kaskó, míg Maja és Maxi továbbra is azon tűnődtek, mi mindent tudnnak csinálnai egy ilyen meghosszabbított karral.
„Nyúlványfű,“ jelentette ki Bendzsi diadalmasan.
„És miért nyúlványfű a neve?“ tért végre magához Maja. .
„Mert amikor elfogyasztjátok, az agyatokban egy újabb nyúlvány alakul ki,“ magyarázta Bendzsi. Észrevette, hogy a gyerekek kissé megriadtak, ezért gyorsan hozzátette:
„Ez történik mindig, amikor valamit megtanulunk.“
„Vagy megtudunk,“ egészítette ki Kaskó.
„Most pedig egy igazi paradicsomi nyúlvány nő a fejetekben!“
„Ezt hogy érted?“ érdeklődött Maxi.
„A látásotok megélesedik és meglátjátok, mennyiféle lehetőség van arra, hogy erősítsétek az immunrendszereteket és a megeddzétek a testeteket,“ magyarázta Bendzsi.
„Akkor ide vele!“ harsogta Max és elrágott egy virágot.
Maja követte példáját.
Hevesen pislogni kezdtek és forgott a fejük.
„Láttátok ott lent az a vizecskét?“ szólalt meg az újnyúlványos Maxi.
„Még hogy vizecskét!“ kiáltott fel Benjámin. „Az a Palcmanhutai-tó!“
„És a mellette lévő nagy barna... az az ő medvéje volt?” – nevetett Majka. Maxík és Kaško is nevettek – csak Benji nem nevetett, mert nem ismerte a Mása és a medve meséjét.
„Ott biztosan nagyszerű lehet a testedzés,“ kezdte Max az álmodozást.
„Abban biztos lehetsz!“ bólogatott Bendzsi. „A Palcmanhutai-tónak van a leghidegebb vize, nemcsak Haravarában, hanem az egész vidéken. És ez egyben a legmagasabban fekvő víztározó is Haravara világában.“
„Akkor nem tudom, mire várunk még,“ szólította fel őket Max.
„Megyünk?“ nógatta Maja is a csapatot.
Kisvártatva odaértek a Palcmanhutai-tóhoz. Maja még nem érezte úgy, hogy bele is tud menni a vízbe, mert az valóban ugyancsak hideg volt.
„Ismeritek a Király-hegyet?“ szólalt meg Bendzsi egy idő után.
„Azt a csúcsot, ott, Bergengóciában?“ Kaskónak rémlett valami.
„Pontosan, “ bólogatott Bendzsi. „És éppen ott ered a Nyilas patak, ami egyenest ebbe a tóba folyik bele.“
„Aha! Hát akkor ezért olyan hideg a víz!“ rikkantott fel Maja boldogan, amikor óvatosan a vízbe mártotta egyik lábujját.
Maxi felvette a fürdőruháját és belefogott a testedzésbe, a nyúlványfű tanácsai szerint.
Maja egy másik módszert választott. Kaskóval csónakba ültek, amit itt kölcsönöztek, és vígan eveztek a friss levegőn.
„Ez aztán az edzés!“ kiabálta Maxi úszva.
Benjámin a parton kuncogott és visszakiáltott: „Ha ennyire tetszik, télen is gyertek el!“
„És nem lesz túl hideg a víz?“ kérdezte Max kétkedve.
„De igen, hiszen be lesz fagyva! De korcsolyázáshoz kiválóan megfelel.“
„Tényleg?“ A gyerekek rögtön elképzelték, ahogy a fák között, ebben a csodás környezetben korcsolyáznak.
„Bizonyám,“ erősítette meg Bendzsi és csak úgy felröppent az egyik ágra, egy régi dallamot fütyörészve.
„Akkor biztosan eljövünk!“
„Most pedig fel kellene melegednünk,“ jelentette ki Benjámin, amikor a gyerekek kijöttek a vízből.
„Grillezni fogunk?“ érdeklődtek reménykedve, azt is jelezve, hogy a hideg vizes fürdés útán kissé megéheztek.
„Inkább sétálni fogunk,“ nevetett Kaskó és Benjámin.
„Itt, a csodaszép erdőben,“ tette még hozzá Benjámin boldogan, hogy végre valaki elhívta ezekre a szép tájakra.
„Mi lenne, ha egy kicsit messzebbre mennénk, a sztracenai fűrésztelephez?“ gondolkozott Kaskó.
„Tudtam, hogy nem ússzuk meg munka nélkül,“ vigyorgott Maxi az orra alatt.
„De én még sosem fűrészeltem fát!“ ijedt meg Maja és próbálta elképzelni, hogyan birkózhatna meg a nagy fűrésszel.
„Ott már régen nem fűrészelik a fát.“
„Akkor mit fűrészelnek?“ Maját hirtelen rossz érzés fogta el és ijesztő képek cikáztak át az agyán.
„Valaha valóban fűrésztelep volt ott, ezért hívják így ezt a helyet. Ma pihenőhely, ahol nagyokat lehet sétálni az erdei ösvényeken. Friss a levegő, és ami a legfontosabb, hogy ott van a világ legerősebb gyógyszere,“ mondta Bendzsi titokzatosan.
„Melyik az?“ Maxi és Maja körülnéztek, nem látnak-e maguk mellett egy titokzatos lényt.
„Kíváncsi vagyok, mit árul el nektek a nyúlványfű,“ mondta Bendzsi, és még egy kicsit hagyta, hadd izguljanak.
Lassan elindultak a Sztracenai fűrésztelep felé. Maja nem győzte csodálni a sudár fákat, a mohából nőtt puha párnákat és az erdei ösvényeket. Maxi a friss levegővel nem tudott betelni, Kaskó pedig nem bírt leállni a repüléssel.
„Egészen új élmény a repülés ebben a levegőben,“ jelentette ki.
„Nos, tudjátok már, mi itt a legerősebb gyógyszer?“ kérdezte Benjámin.
Mindnyájan megálltak. A gyerekek beindították a legfrissebb nyúlványaikat és ....
„A csend…“ suttogták. .
„A csend miatt jön ide mindenki, “ mosolygott Bendzsi.
„Csend, jó levegő, mozgás, tiszta víz ... hmmm, paradicsom.“
„De hiszen ott vagyunk, “ súgta a fülükbe Kaskó és magasra repült.
Maxi és Maja annyira fáradtak voltak, hogy elszunnyadtak egy fa tövében. Kaskó felemelte Maxit, Benjámin Maját és hazaszállították őket. A gyerekek még akkor sem riadtak fel, amikor a repülőtér felett haladtak el.
Otthon ágyba feküdtek, de még az álmos tekintetükből is csak úgy ragyogott az okosság. Hiszen ezentúl már több nyúlvány volt az agyukban!
